10. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Megérkeztem a követ fejezettel. Remélem tetszeni fog. (: 
Már csak egy hónap van a nyárból és tervez szerint még ebben a hónapban két fejezettel jelentkezek. (:
Légy önmagad. Mindenki más már foglalt. ~ Oscar Wilde 

xx♥

Heart’s In The Air 

Eric szemszöge 

Reggel arra ébredtem, hogy Maya a hajamat simogatja.

-Jó reggelt! –fordultam felé. –Mióta vagy ébren?

-Háromtól nem alszok.

-Kicsim, kettőkor feküdtünk le.

-Tudom! Valahogy nem megy az alvás első éjszaka más helyen.

-De miért nem keltettél fel? –pusziltam meg a homlokát.

-Annyira édesen aludtál. De úgy látom, hogy valami nyomaszt.

-Igen! –szégyeltem el magam, erről Maya-nak nem lenne szabad tudnia annyira félek ,hogy Őt is belekeverik.

-Szóval?

-Szóval… még mindig nem fizettem ki mindent…

-Már mint…

-Igen a drogokat és tegnap kaptam egy fenyegető üzenetet, hogy hova vigyem a pénzt.

-Eric, ugye nem kevered magad bajba? –kérdezte aggódva.

-Nem.. ha most kifizettek mindent akkor békén hagynak.

-Elmenjek veled? –kérdezte aggódva.

-Nem, ne hogy valami bajod essen.

-De ha neked lesz valami bajod?

-Nem lesz semmi baj. Megígérem neked! –nyomtam egy csókot az arcára.  –De nem úgy volt, hogy ma megyünk a tóhoz lazítani?

-De! Öltözzünk is , különben itt hagynak minket a srácok. –mondta May.

Gyorsan felöltöztünk és összepakoltunk, majd elindultunk a tóhoz.

-Tetszik? –lépett mellém Tone.

-Igen… tetszik. Igaz, hogy csak egy szoba teljesen a miénk, de nagyon tetszik.

-Kicsim! Vezetsz? –lépett oda hozzám May.

-Ja! Igen, persze!

-Akkor a kocsiba várlak. –nyomott egy puszit az arcomra.

-Akkor majd a tónál, vagy vigyelek el?

-Nem, köszi. Mollyék elvisznek.

-Rendben. –Maya után mentem és beültem a kocsiba.

Elindultunk a tóhoz. Másfél óra kocsikázás után meg is érkeztünk. A friss levegő szinte körül táncolt minket. Maya gyengéden megpuszilta az arcomat.

-Nem hiányzott? –fogta meg a kezem.

-De… végre.

Maya leterítette a többiekkel együtt a plédeket, hogy legyen hova ülnünk, de ekkor meghallottuk, hogy valaki kiabál.

-A kisfiam a vízben van és nem tud úszni!!!

Andy és Maya összenéztek és elkezdtek rohanni én meg utánuk. Én megálltam a kisfiú anyukájánál és elkezdtem nyugtatni.

-Ne aggódjon, ők tuti megtalálják a Kisfiát.

Andy és Maya lerohant a stégen és egyenesen beleugrottak a tóba. Mind a ketten a víz alatt kezdték keresni.

-Andy, nem találom! –kiáltotta May, majd visszabukott.

-Keress tovább! –bukott vissza Andy is.

-Biztos meglesz? –kérdezte aggódva a nő.

-Nagyon remélem.

-Andy, semmi! Semmit nem látok vagy érzek! –jött fel Maya.

Szomorú arccal nézett kifele.

Ekkor Andy végre feljött a víz alól a kisfiúval.

-Meg van! –úszott oda Mayahoz.

Ketten megfogták és kihozták a partra.

-Nagyon köszönöm! –futott oda az Anyuka.

-Nincs mit! –mondták mosolygva.

Eljöttünk onnan.

-Annyira ügyes voltál Szívem , és te is Andy. –mondtam.

Visszamentünk a többiekhez.

Mindenki Andy-t és Maya-t ünnepelte. Addig én az egyik távoli pléden ültem.

Pont mint régen… a többieket ünnepelték engem meg az nem érdekelt, tehát mindig távol voltam … azt hittem az énekléssel kitörhetek, de elbuktam… rossz utat választottam magamnak.

Nem ennek szántak engem … soha nem tudtam megfelelni… mindig depressziós voltam, de Maya segített abban, hogy megérezzem milyen a boldogság.

Pár óra után visszamentünk a  házhoz, de Maya és Andy tovább mentek.

Andy szemszöge 

May-be karoltam, és úgy mentünk végig a városon. Pont, mint a régi időkben.  De egy kicsit máshogy.

-Andy, szerintem megérkeztünk. –mondta May, majd mutatott egy ékszerüzletre.

-Szerintem is határozottan.

Bementünk az üzletbe.

-Jó napot! –köszönt az ott lévő idős bácsika. -Uram , mit szeretne venni a csinos kis barátnőjének?

-Öhm! –pirultunk el.

-Tetszik tudni, mi igazából nem vagyunk együtt. Ő a legjobb barátom és megszeretné kérni a barátnője kezét, és engem kért meg, hogy segítsek neki választani. –magyarázkodott May.

-Ó! Akkor bocsánat. –mondta. –Válogassanak csak nyugodtan.

-Köszönjük! –mondta mosolyogva.

-Hát, ez nagyon kész! –mondtam nevetve.

-Az, hogy Mirának választunk gyűrűt. Igen eléggé beteg dolog. De én tudtam miután szétmentünk, hogy egy szép napon együtt nézzünk gyűrűt.

-Igen, te aztán tudtad!

-Mit akarsz! Tök szépen váltunk el, csak egy picit veszekedtünk. De amúgy mit szólsz ahhoz ott?

-Az tökéletes! Már most látom, hogy imádni fogja.

-Sikerült választani?

-Igen. Az lesz! –mutattam a gyűrűre. 

-Biztos az lesz, az nagyon drága?!

-Biztos! Itt most nem a pénz számít.

-Rendben.

Kifizettük és elindultunk haza.

-Köszönöm, hogy eljöttél velem! –öleltem meg.

-Ugyan, szívesen!

Bementem a házba. Holnap lesz a nagy nap! Holnap fogom megkérni Mirám kezét.

Mindent elterveztem már, csak a gyűrű hiányzott, amit most May segítségével megvettem a tökéleteset. Tudom, hogy tetszeni fog neki.

-Szia Kicsim! –lépett be Mira miközben a gyűrűt nézegettem. 

-Szia! –csaptam össze a dobozt.

-Mi van benne? Csak nem egy gyűrű? Láttam.

-Akkor, nem húzom tovább az időt. –ereszkedtem féltédre. –Mira Higgs, hozzám jössz feleségül?

-Igen, igen, igen! –ölelt meg.

Az újára húztam a gyűrűt.

-Szeretlek! –mondtam és megpusziltam az arcát.

-Én is, Kicsim!

-Megnézzünk egy filmet?

-Persze, mit szeretnél?  -kérdeztem.

-A Huszonhét Idegen Igen?

-Rendben. –megkerestem a DVD-t és elindítottam. Bebújtam Mirám mellé, majd összebújva néztük a filmet.

Maya szemszöge 

Amikor beléptem a szobánkban Eric aludt.

-Kicsim, segítesz kipakolni?  -ébrezgettem.

-Igen, persze! –ült fel.

Nagyon sokat hallatunk a szobával.

Az asztalra kikerültek a közös képek a kis díszeink és az elektronikai cuccaink még az otthoni pót earset-teket is kitettük egy dobozba a fiókba. A falra is felragasztottunk pár képet. A függönyt végre feltettük, és a szőnyegeket is ledobáltunk. A súlyzókat az ablak alá tettük szépen sorba, majd a sarokba beállított szekrényre kipakoltuk a könyveinket és a TV-t. A laptopnak is megtaláltuk a tökéletes helyet. A kis éjjeli lámpánkat is feltettük. 

-Így tetszik. Szívem? –kérdezte Eric.

-Igen. Nagyon! –csókoltam meg. –De mi a baj? Látom, hogy van!

Eric leült az ágyra.

-Tudod, azt hittem, hogy minden rendben lesz. De most jelenleg ugyan ott vagyok, mint ahol kezdtem egy albérletben, pár jó baráttal pénz nélkül. Huszonhárom vagyok és úgy érzem magam, mint hat évvel ezelőtt amikor próbáltam elindítani az életemet.  Ami hát valljuk be, hogy nem egy álom. –nézett fel rám. –De te is mélyen voltál és még is helyre jöttél ragyogsz az egészségtől a boldogságtól és a karriered fel fele ívvel.

-De Eric! A te életed is szép. Igaz, hogy most nagyon úgy érzed, hogy vége…

-De te meg Andy szaladtatok segíteni ma is, én egyszerűen nem tudtam…

-Tudom, Szívem! De mi Andyvel önmagunkban vagyunk teljesek. Nincs szükségünk arra, hogy valaki megmondja, hogy mit tegyünk, tudod, hogy mi hisszük, hogy ha nem is mind a legtöbb cselekedett helyes amit megteszünk. Soha nem leszünk tökéletesek, de mi csak a nyugalomra törekvünk. Megértem, hogy ledermedtél délelőtt.  De ez rendben van. Megígérem neked, hogy Tomas-sal beszélni fogok, és visszaadom az életed. Csillogni fogsz. Neked ott a helyed mellettem.

-Köszönöm, May! –ölelt át Eric, majd megcsókolt.

Befeküdtünk az ágyba és egymáshoz bújva aludtunk el.